Michelle a Newspapernek adott interjúján, 2008 novemberén

Mienk a választás joga, szinte mindenben, ez különösen igaz arra, hogy az ember mit olvas, néz és hisz el. Heath halála óta a legröhejesebb, legképtelenebb dolgokat hozták fel ellene vádaknak, ami érthető, hiszen január óta az egyik legkeresettebb személy lett, a nevével nem csak elvileg, de gyakorlatilag is mindent el lehet/ett adni.
 
A sajtó csak a munkáját végezte, mikor elhitt olyan információkat, amikről tudta volna, hogy hazugság, ha ismerte volna a színészt, ám nem járt utána a pletykáknak, és ami még rosszabb: a továbbiakban terjesztette is. Mert amit Mr. Potternek nem hisznek el, azt elhiszik a People-nek vagy a US Weeklynek. Az ember rendelkezik a választás jogával, de általában rosszul használja.

Ideje újraértékelnünk azt a médiát, amitől az elmúlt években nem mi, hanem a "sztárok" szenvedtek. Olyan sztárok, akik nem sztárok, nem is akarnak azok lenni, munkájukat hobbinak nem pedig népszerűsítési reklámnak képzelik. 
Ezzel természetesen nem békét "kínálok" -mert egyszerű emberek életének tönkretételéért nem jár bocsánat-, hanem felhívom a figyelmet arra, hogy van olyan is, mikor a gonosz média igazat közöl. De milyen világ az, ha már csak akkor hihetem el valamiről, hogy igaz, ha az interjúról képet vagy videót mellékelnek? 

Az előző sorocskák a Newspaper interjújának apropóján születtek, ami csupa-csupa olyan Michelle mondatot tartalmazott, amiről el lehetett hinni, hogy ő mondta. Ez kirívó, és ennek örülni kell. A beszélgetés során, ahogy a cikk címe is mutatja (An Actress Moves On, Or Tries To~Egy színésznő továbblép, vagy legalábbis megpróbál továbbléni) főként magánéleti témák kerültek szóba, a Wendy és Lucy kapcsán.

(Az Út a vadonba-szerű Kelly Reichardt alkotásról egyébként Michelle pár hete egy fél órás interjút is adott, ahol szintén szó volt kislányáról, Matildáról, az anyaságról. Az alábbi linken nézheted meg.)

Most ecsetelgethetném, hogy én ugyan megmondtam rengetegszer, hogy ez a nő milyen jó ember, hogy mennyire összetartoztak Heath-szel, mennyire jó anyuka, de akkor nem szeretnétek engem, mert nem ezt várjátok el. Jogos, hiszen az oldal témája nem MW, hanem Heath, szerintem azonban Matilda születése óta a két ember egy lett, akármennyire is próbál most Michelle erősnek látszani, szenved.

Tehát gyorsan ugrom egy olyan részre, ahol vőlegényéről kérdezik. Pont új bekezdés kezdődik, és pont azzal, amit én is írnék: 
Csacsogás, vidámság jellemezte a beszélgetés elejét, ami egészen addig tartott, míg szerelme neve nem merült fel. A legelső Heath-szel kapcsolatos mondat után könnyekben tört ki, és azt mondta, ami "elvárható" volt: "Ez annyira szomorú."  Aztán megkérdezte, mi mást mondhatna. Majd mikor a riporter arról kérdezte, hogy volt képes ilyen hosszú ideig teljesen szótlan maradni a témában, rövid szünet után csak annyit felelt: "Azt hiszem, minden megváltozik." A rövidke mondatot újabb néma másodpercek követték. "Mi mást mondhatnék?" A hangja ziháló, aprón lélegzi be a levegőt. "Minden egyes nap egy kicsit másabb helyen ébredek- a bánat olyan, mint egy csobogó patak, ezt értem -minden megváltozik- alatt." Ismét megáll. "Különös dolog erről beszélni." A szavai lassan felbomlanak, egyre lassabban beszél, a szemei megtelnek könnyel. "Mert.. legbelül optimista személy vagyok, de néha ez csak nehezebbé teszi a dolgot. Csak még nehezebb a távozás, a hiány feldolgozása."

Talán nem okozok túl nagy meglepetést, ha azt mondom, a másik személyes téma a paparazzi kérdése volt. Hihetetlen, hogy pont azt olvassuk vissza, amit Heath is minden alkalommal mondott, ha erről volt szó. Megkérdőjelezhetetlen a két személy kapcsolatának jelentőssége.
Ahogy Williams visszasétált autójához az út másik oldalára, kérdőn néz körbe. Paparazzik? Nem, nincsenek, de a szíve mindig összeszorul a gondolattól. Egyedül a lesifotósok az az téme, ami felhúzza az idegeit, amitől szitokszavakat morog. "Ez belülről éget engem, ez a szar, amit látok, hogy mit csinálnak velem meg a lányommal. Soha nem fogom elfelejteni, de elfogadni sem. Nem akarom, hogy a lányom úgy nőjön fel, hogy úgy érzi kémkednek utána vagy fenyegetik. 
Nem tudja megérteni, hogy az embereknek miért van rengeteg olyan képre szüksége, amin az egyik kezében kávé, a másikban a lánya van.
Williamset különösen a női fotósok dühítik fel, mert úgy gondolja, a nőknek óvnia kellene az anyákat. Nemrég megpróbált egy fiatal nőt karriertanáccsal ellátni. "Azt mondtam neki, hogy jobb ennél. Nézzen magára: fiatal, életerős, ott van a csillogás a szemeiben. Több ennél. De tudod mi volt? Nem ment el."

A "ha a hegy nem megy Mohamedhez" elv alapján azt mondta, ha a paparazzi nem hagyja őt békén, majd ő hagyja őket békén. Vagy legalábbis abbahagyja a színészetet, ha ezzel visszakapja a normális életet. "Szomorú leszek. Szeretek színészkedni. Újra és újra megmenti az életem. Visszaadja az önbecsülésem. Szerelmes vagyok a színészetbe, és ez csak a velejáró poggyász." (mármint a paparazzi, a szerk.)

Michelle most egy évig felhagy a filmezéssel, hogy az lehessen, ami igazán szeretne: Matilda anyukája. Nagyon vigyáz a lányára. Elmesélt egy történetet, arról, hogy mikor talált Matildán egy ?kullancsot?, annyira megrémült, hogy majdnem hívta a 911-et. "Nem szeretnék dolgozni, míg iskolában van." (Amerikában a gyerekek 4-5 éves koruktól járnak "iskolába", ami az óvódának felel meg, inkább csak iskola-előkészítőnek lehet nevezni.)
"Azt szeretném, hogy meglegyen a rutinja. A lehető legegyszerűbb, legnormálisabb, legközönségesebb megszokás. És tudni akarom, mi jön legközelebb." 
És hogy mi jön majd? Nem kérdeztük meg. Nem gondoljátok, hogy itt az ideje Michelle Williamsnek egy kis magánéletet adni?

A pirossal jelölt mondatok fordítások.

A teljes cikk itt olvasható, angolul. Próbáltam a valóságnak megfelelően fordítani, vagy legalábbis megközelíteni az eredeti mondandót, de nem mindig sikerült. Tehát nem szenzációhajhász félrefordításokról van szó.